2009. szeptember 9., szerda

i am old with wandering


Hat belevenultem a vandorlasba. Azt mondjak, a Camino az elet metaforaja, Ponferradatol Santiagoig tart az oregkor. Es en pont ugy erzem magam, mintha nyolcvan eves lennek. Kivetelesen nem viccelek.

A Camino megtanitott arra, hogy elengedjem a dolgokat: a vagyaimat, az akaratomat, azt, ami en vagyok, es azt, amit magamenak hiszek.
Nehany napja, amikor utoljara internettel ellatott helyen voltam, meg azt irtam: 11-re Santiagoba erhetek, es szaladok is tovabb Finisterraba.
Most azt mondom, boldog leszek, ha 13-an Santiagoba erek, es nehany orat orulhetek a megerkezesnek. Finisterra pedig legkozelebb.
Idokozben ugyanis varatlanul olyan csunya gennyes vizholyagjaim lettek, hogy az atlagsebessegem jelenleg 2 km/ora (tenyleg), es napi 16-18 km gyaloglas a maximum, amire kepes vagyok. Nem tudom leirni, mennyire faj.
Viszont a lelassulas olyan sok ajandekot hoz magaval, hogy nem erzek semmi szomorusagot. Azt hittem, semmi uj mar nem johet, erre csostul kapom a meglepeteseket :) Es akkor ebben meg nincs is benne az, amit toletek kapok, az uzenetek itt es sms-ben. Nagyon-nagyon fontos, es koszonom! Ma epp arra gondoltam, hogy megirom nektek, hogy mindenki kuldjon azt, amiben hisz: pozitiv energiat, tavgyogypuszikat, imat, tudom, hogy segit :)

Szoval most ugy vagyok vele, hogy ha ot nap kell ahhoz, hogy az utolso nyolcvan kilometert megtegyem, akkor annyi kell. Belefer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése